Miért vagyok hálás?

Nem írtam listát az évben, és nem követtem nyomon (pedig néha jó lett volna), de mindig igyekszem megtalálni a dolgok jó oldalát. Még, akkor is, ha pofont osztogat az élet biztos, hogy lesz valami olyan tanulság a pofon nyomán, ami előnyhöz vezet. Elég megvizsgálni hozzá a miérteket.

De mielőtt elkalandoznék, csak szólok, hogy a pozitív életszemlélet nem egyenlő a féktelen idealizmussal, ahogy azt sokan gondolják. A pillanatnyi elégedettségben segít, de abban nem hiszek – annak ellenére, hogy magam is hajlamos vagyok a rózsaszín felhőn ücsörögni –, hogy csak jó dolgok vannak a világban, mert ebből egyfajta elfojtás lesz. Történnek rossz dolgok, lehet bosszankodni, és lehet szomorúnak lenni, de minden apróságon nem ér kiborulni.

Ha így teszek nem látom a fák színét, a felhők pajkos játékát, nem hallom a zenét és nem érzem, hogy élek, szeretek és szeretve vagyok…

Miért vagyok hálás?

  • mert mindezt, 99%-ban tudtam tartani idén.
  • mert a rózsaszín felhőn túl látom a valóságot.
  • mert szeretek, és szeretve vagyok, akkor is, ha olykor ennek a megélése az 1%-ba is esik.
  • mert idén elfogadtam, hogy én is lehetek fontos – ezt köszönhetem a családomnak és egy olyan „munkahelyi” közegnek, ami sokkal inkább épít, mint leépít.
  • mert idén mégha sok átdolgozott éjszakába is került, megtanultam, hogy nekem is vannak határaim, és nem attól leszek nélkülözhetetlen, hogy feszülten próbálok mindenkinek eleget tenni.
  • mert megtanultam nemet mondani, és olykor magamat is előtérbe helyezni.

És bár piszok hosszú út volt, de idén ráléptem arra az elágazásra, amelyiken maradni szeretnék. Sok nehéz pillanat volt az évben, de mind vezet valahová, akkor is, ha ezt most még nem látom.

Hálás vagyok, hogy…

  • egészséges a családom, és minden barátom – akik elkapták a vírust ők is enyhén átvészelték.
  • részese lehetek egy kislány heteinek, és láthatom, ahogy felkacag ahogy „szörnyként” közelítek hozzá.
  • azt csinálhatom, amit szeretek – így a munka alig munka már többé.
  • hogy folyamatosan tanulhatok, és fejlődhetek, mert kiváló mentorok állnak sokkal inkább mellettem, mint mögöttem.
  • bejárhattam az utat, ami mögöttem van, és magabiztosan járhatom tovább arra amerre szeretném.
  • olyan ember van mellettem, aki végtelen türelemmel van a világmegváltó gondolataim és a legelvetemültebb publikációim mellett is, és legfőképpen mellettem.

Köszönöm 2021! Hello 2022.

Avatar photo

Ki vagyok én?

Bajban vagy a blogolással? Cikkek kellenének a weboldaladra, vagy posztok a facebookodra? De se időd, se kedved az íráshoz? Jó hírem van! Nekem mindkettő van.
Kattints a kezdőlapra, és ismerj meg jobban!
https://tolvajvica.hu