Másolás: jelöld vagy sem?

Sok évvel ezelőtt, mikor én magam még nem tevékenykedtem szövegíróként az akkori cégemmel megbíztunk egy szövegírót, hogy készítse el az általunk kért tartalmat. Rendben, időben meg is kaptuk az anyagot, és néhány apróbb javítás után ment is ki a weboldalra. Viszont pár hónap után jött a hidegzuhany, miszerint az a tartalom valaki más tulajdona. Tapasztalatlanságunkból adódóan nem ellenőriztük, vakon hittünk a megbízott írónak.

A tartalom viszont a tudtunkon kívül ugyan, de valóban „lopott” volt. Természetesen, amint ez kiderült levettük az oldalunkról, és felelősségre vontuk a szövegírót, aki töredelmesen be is vallotta, hogy nem volt ideje egyedi szöveget kreálni, és mivel ez jónak tűnt apróbb módosításokkal elküldte nekünk. Szerencsénk volt, mert nem lett komolyabb következménye az ügynek, egy kisebb összeget kifizettünk a tartalom eredeti tulajának, és szép lassan igyekeztünk elfelejteni az esetet.

Másolni nem szép dolog! És sehová nem vezet!

Lesz tartalom az oldaladon, na de minek, ha az nem egyedi? Nem a tiéd igazából, csak elvetted valahonnan. Ennek ellenére másolni nem tilos, csak be kell tartani a szabályokat. Ugyan azt tanítom, hogy az online írásnak nincsenek szabályai, de a másolásnak igenis vannak. Előfordul, hogy találsz egy kiválóan megírt tartalmat, amit ki tudnál egészíteni a saját gondolataiddal, amit szívesen használnál a saját blogodon. Emeld át, DE jelöld, hogy nem a tiéd! Nem kell újra és újra feltalálni a spanyolviaszt, sőt olykor még növeli is a szakmaiságot, ha egy tényleg elismert embertől idézel, vagy kutatásokból, statisztikákból emelsz át tartalmat. Egy a lényeg (!) JELÖLD ezt!

via GIPHY

Hogyan jelölheted, hogy csak kölcsönözted az adott szövegrészt?

Kezd úgy a mondatot: Ahogy Petőfi Sándor mondta „Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend A szobában lakik itt bent?”. Máris jelezted az elején, hogy ez a gondolat bizony Petőfié, és nem a tiéd. Majd az idézet után jöhet a hozzáfűzött gondolatod, mint az írás folytatása. Vagy jelöld írás közben egy apró linkeléssel. Például: (az eredeti cikk ITT olvasható). De talán az a legszebb, ha a teljes szöveg végén jelölöd, hogy kitől idéztél az adott írásban. Mindegy melyiket választod, de ha szó szerint idézel, akkor fel kell tüntetned.

Ha teljesen szabályosan szeretnél a másolás során eljárni, akkor keresd fel az eredeti szerzőt és kérj engedélyt tőle a szöveg használatához. Lehetőleg ezt írásban tedd meg, hogy legyen nyoma. Azonban vigyázz arra, hogy bármennyire is értékes a gondolat nem érdemes elhalmozni másolással az írásodat, maradj a lényegnél, és ne legyen hosszabb az átvett szöveg a cikked egyharmad részénél.

Tanulni nem tilos!

Mivel senki sem mindentudó ezért evidens, hogy olvasunk, és tanulunk. Legalábbis én nagyon sokat olvasom mások írásait. Egy-egy cikk megírása előtt legalább öt, de van, hogy tíz cikket is elolvasok az adott témában, hogy valóban hitelesen és megbízhatóan tudjam az anyagot prezentálni. Persze szövegíróként szinte mindennap olyan tartalmakat készítek, amiben nincs százszázalékos tudásom, így utána kell járnom egy csomó új infónak. Ebben az esetben nem kötelező a forrásjelölés, hiszen tanulni nem tilos. Amennyiben a saját szavaiddal, a saját meglátásod és profilod szerint adod tovább az olvasottakat, és nem szó szerint az nem számít másolásnak. Csupán infó szerzés.

Ha másolsz vagy idézel, gondold át, hogy valóban szükséges-e! Ha jól csinálod segíti az írásod szakmaiságát, de ha nem, akár bajba is sodorhat.

Ki vagyok én?

Bajban vagy a blogolással? Cikkek kellenének a weboldaladra, vagy posztok a facebookodra? De se időd, se kedved az íráshoz? Jó hírem van! Nekem mindkettő van.
Kattints a kezdőlapra, és ismerj meg jobban!
https://tolvajvica.hu