Bejegyzés címkék:
elmélkedésAz Insta-sztárok tökéletessége csak illúzió!
Csodálva nézem a social media „sztárokat”, hogy milyen szép az életük, mennyire zöld a fű körülöttük, milyen szép a hajuk, mindig rendben van a körmük és mindig mosolyognak. Vajon hogyan csinálják?
Soha nincs rossz napjuk, jöhet bármilyen spontán fotó, azon csinosak, kipihentek és gyönyörűek lesznek. Vajon nálam miért nem ez a helyzet? Miért kell ezer fotót csinálnom ahhoz, hogy végre egy – igaz, ötszáz féle szűrővel – kimehessen az Instára? A Facebookon szinte a végtelenségig pörgethetem vissza mások boldog képeit, míg én csapzottan ülök a kanapén, és marcangolom magam: ők miért olyan csinosak, én pedig miért nem? Így taszítom magam mély depresszióba csupán egy kirakat, egy illúzió miatt.
Eleinte rájuk voltam dühös. Azon elmélkedtem, hogy miért teszik ezt velem és a világgal. Majd azon agyaltam, hogy miért teszik ezt magukkal.Pedig ők semmi dühítőt nem csinálnak, még csak nem is folyamatosan szépek: nekik is ezer fotót kell készíteniük, hogy az az egy kimehessen az oldalukra – csak erről én nem tudok. Én csak a saját valóságomról, a saját nehézségeimről tudok. És ugye, amiről nem tudunk, arról azt feltételezzük, hogy nincs is – így nekik „könnyű”, nekem meg nem.
És ekkor jött a felismerés – tényleg erről szól az életem? Tényleg az érdekel, hogy másnak mekkora erőfeszítést jelent egy szelfit elkészíteni? Jesszusom!
Le kell tennem az állandó összehasonlítás igényét, senki sem jobb vagy szebb a másiknál – én sem, és ő sem. Mindenki önálló, egyedi test és lélek. Mindenki más utat járt be – mások a tapasztalatai, másként gondolkodunk és élünk. Az nem visz előrébb, ha azon agyalok, hogy neki miért igen, nekem pedig miért nem.